Japán két év után is nyögi a 2011-es katasztrófa következményeit

2011 márciusában sokan vélték úgy, hogy a Japánra lesújtó hármas katasztrófa - a szigetország északkeleti partvidékét megrázó 9-es erősségű földrengés, az azt követő több tízméteres cunami, illetve a természeti csapások okozta fukusimai atomerőmű-baleset - annak minden szörnyűsége ellenére lökést adhat a két évtizede stagnáló országnak.

Huszonnégy hónappal később már kevesen ilyen optimisták: az újjáépítés és a sugármentesítés a tervezettnél jóval lassabban halad, az ország energiaellátása gondokat okoz, és az atomerőművek jövőjét illetően is számos kérdőjel maradt.

Két évvel a 2011. március 11-i katasztrófa után a földrengés és szökőár által elpusztított Tohoku régió part menti városai kevéssé emlékeztetnek korábbi önmagukra: a lakók nagy része nem tudott, vagy nem akart visszaköltözni, sokan pedig vélhetően soha nem is fognak visszatérni egykori lakhelyükre.

A két éve kitelepített 470 ezer emberből 315 ezren ma is átmeneti szállásokon élnek, és kormányzati becslések szerint még 6-10 évbe fog telni, mire mindenki visszakaphatja otthonát. Kétszázezer új otthonra lenne szükség, de jelenleg csak 1100 lakóház épül az érintett területeken.

A régió gazdasága sem heverte ki a katasztrófát: a halászat és mezőgazdaság még mindig szenvedi a fukusimai baleset környezetkárosító hatásait, ahogy a turizmus és a kiskereskedelem sem állt talpra. Habár japán tudósok váltig állítják, hogy a balesetnek nem lesz számottevő hosszú távú egészségkárosító hatása, a szakemberek azt mondják, hogy kitelepítettek körében súlyos mentális problémák vannak, amelyeket a katasztrófa okozta traumával, a megromlott életkörülményekkel és a hirtelen környezetváltással magyaráznak.

A japán médiában a katasztrófa évfordulóját megelőzően nem a régió feléledését, hanem a tönkrement emberi sorsokat, a szétesett közösségeket és az érintettek által átélt szenvedéseket bemutató cikkek és kisfilmek jelentek meg, jelezve, hogy az ország még korántsem lépett túl a traumán.

A kormány 19 ezer milliárd jent különített el az újjáépítésre, de míg a katasztrófa utáni hetekben a világsajtót bejárt képek arról tanúskodtak, hogy az elpusztított régióban napokon belül új utak és épületek nőttek ki a földből, addig manapság már jóval árnyaltabb a kép.

Az összeg egy részét egyszerűen nem tudják mire elkölteni, és számos beruházás lépte túl a kormány által megszabott határidőt. Arra is fény derült, hogy a keretből a helyreállításhoz egyáltalán nem kapcsolódó építkezéseket - a földrengés helyszínétől több mint 2000 kilométerre található Okinava autópálya-rendszerének felújítását vagy kormányépületek restaurálását - finanszírozzák.

Ennek ellenére számos pozitív példával is szolgált az elmúlt két év: egyes települések valóban a teremtésbe akarják átfordítani a katasztrófát. Számos part menti közösség lépett a fenntarthatóság irányába, és próbálja innovatív megoldásokkal újraszervezni életét. A japán jegybank szerint a Tohoku régió gazdasági kilátásai a legjobbak az országban - azonban a térségnek van honnan talpra állnia. Az is árnyalja a képet, hogy a fiatalok az elmúlt két év során a visszaköltözés helyett arra törekedtek, hogy Japán más régióiban kezdjék újra életüket. A földrengés és a szökőár 15 881 ember halálát okozta, további 2676 személyt pedig ma is eltűntként tartanak nyilván. A katasztrófa következtében több mint 260 település vált a földdel egyenlővé és 26,7 millió tonnányi hulladék keletkezett.

Ugyanakkor a Tohoku régión kívül két év elteltével kevéssé éreztetik hatásukat a 2011-es események. Az egyetlen következmény, amely a mai napig egész Japánt érinti, az a fukusimai atomerőmű-baleset.

A katasztrófa következtében az összes japán atomreaktort leállították, és azóta is csak kettőt indítottak újra, holott az ország 50 működőképes reaktorral rendelkezik. Ugyanakkor míg az előző kormány - a közvéleménnyel egyetértésben - az atomenergia feladását hangoztatta, addig a decemberben hivatalba lépett új kabinet minél hamarabb újra akarta indítani a reaktorokat, amelyek korábban a szigetország energiaigényének közel harmadát elégítették ki.

Az ok prózai: Japán áramellátása az erőművek leállítása óta 90 százalékban az importált földgáztól függ. S míg a kormány a jen gyengítésével próbálja támogatni az ország exportőreit, addig ezzel párhuzamosan a földgázbehozatal ára az egekbe emelkedett.

Eközben Fukusimában komoly fennakadások jellemzik sugármentesítést: tizedannyian dolgoznak a régió "kitakarításán", mint amennyi emberre szükség lenne, és számos visszaélésre is fény derült a munkálatokkal kapcsolatban. Az erőmű leszerelése pedig maratoni hosszúságúnak ígérkezik: legalább 40 évre és ma még nem ismert technológiákra lesz szükség ahhoz, hogy felszámolják a létesítményt, a környező területek még ennél hosszabb ideig is lakhatatlanok maradnak.

Politológusok szerint a lassú újjáépítésért a Japánt hosszú éveken át sújtó belpolitikai bizonytalanság, a rakoncátlan bürokrácia és a kormányzati szintek közötti koordináció hiánya okolható. Abe Sindzo már a szigetország harmadik miniszterelnöke a katasztrófa óta - egyben 2006 óta a hetedik kormányfő -, s egyelőre úgy tűnik, hogy elődeinél határozottabban képes vezetni az országot, felülkerekedni a katasztrófa hagyatékán. Míg külföldön sokan nacionalizmusa miatt bírálják, addig Japánban a gazdaság talpra állítását hangsúlyozó, élénkítő lépéseket hozó Abe és kormánya egyre népszerűbb: a kabinet támogatottsága meghaladta a 70 százalékot, amire hosszú évek óta nem volt példa a szigetországban.

Japán politikai bénultsága már csak azért is furcsa, mert két évvel ezelőtt a társadalom egésze mutatott példát vezetőinek: az emberek a pánik helyett rendezetten és fegyelmezetten reagáltak a katasztrófára.